A jó felépítés és annak vizualizációja a Prezi legerősebb és egyben legkatasztrófálisabban használt része. Ez teszi az általam látott prezik 92%-át használhatatlanná. A helyzetet jól mutatja, hogy a Preziről mindenkinek a látványos – leggyakrabban ki-be  – zoomolás jut eszébe, holott ez az amit nagyon ritkán szabadna használni. Hogyan használjuk akkor jól, milyen elemei vannak a jó prezi születésének a tervezlés oldaláról?
Gondolkozz! (inventio) 
A legtöbben túl vannak az első 100 ppt-jükön, mikor prezizni kezdenek, ezért az ott megszokott rutin irányítja a kezünket. Vagyis megnyitjuk és elkezdjük csinálni. Na a Prezi nem ilyen, mert ezt nagyon megbosszúlja.
Preziben az első lépés (persze a Powerpointban is így kellene), hogy megtervezem, miről is fogok beszélni  mi a cél, mi az üzenet, mik az érvek az üzenetek mögött. Ez is mehet a szoftverben is, de az én tapasztalatom szerint egy jófajta A4-es papírral kombinált toll csodákat tehet, vagy akár pár post-it. Szóval első a tervezés. Írd le:
 – Kik lesznek a hallgatóid (készíts hallgatói profilt), mi érdekelheti őket (ne feledd, ez nem Rólad, hanem Róluk szól)?
 – Mi a célod az előadással?
 – Mik az üzeneteid? (mi az az 5 dolog, amit tényleg elvigyenek magukkal)
Ha idáig jutottál az olvasásban, akkor beszéld át magaddal, hogy az utolsó 3 előadásodban ezekből mennyi volt meg.
Gyűjts! (inventio) 
Ahogyan a szőlő minősége meghatározza a borét, úgy az információ az előadásét. Ez egyik előadáson üt az adott érv, a másikon haszontalan.
Szóval, ha megvannak az előző részben leírtak, akkor tudjuk mit is keresünk. Érveket az üzenetek mellé, ami lehetnek: adatok, képek, metafórák, történetek attól függően milyen a hallgatóságunk profilja. Itt működik a több az több elv, mert akkor lesz miből válogatni, testreszabni.
Világos, hogy az internet az első lépés, de nem mindegy hogyan. Pár jól használható trükk:
  1. Slideshare, ppt-alapú keresés: Ahelyett, hogy végtelen word és pdf dokumentumokban kellene hosszan keresned javaslom nézz fel a slideshare-re (itt ppt, keynote alapú anyagokat találsz) vagy a keresésnél add meg feltételként, hogy ppt-ket keressen. Így egyből átgondolt és szűrt anyagokat kapsz majd
  2. Flickr, vagy egyén “képtár”: A legtöbben google-on keresnek, ahol sok az eltérő minőség, felbontás satöbbi. Ezekkel szemben a “képtárakban már csak válogatott anyaggal találkoztok. Ez akár felére is csökkentheti a keresési időt. Nem beszélve a végtermék minőségéről.
Gondolkozz másképpen
A legtöbb induló prezis gondolkodása dia-alapú. A képernyőn címekre vágyunk, aztán alatta szöveg és mellette egy kis kép. (sokan ezt karikákba teszik. ezt hívjuk mi 1.0-ás prezinek). A jó prezihez ebből ki kell törnünk. A prezentációnkat úgy képzeljük el, mint egy általunk összeállított fotóalbumot (egyébként ezt a módszert digitális történetmesélésnek is hívják) , ahol mi rakosgatjiuk be a képeket. Vagy egy óriási íróasztalt, ahova ledobáltuk az anyagainkat, fotókat, írásokat, tárgyakat. Cél a terepasztal bemutatása részleteiben. Vagy engedjük, hogy a képzeletünk irányítson, amikor az egyik dologról (azzal összefüggésben) beugrik egy másik, aztán egy harmadik. Ez áll közelebb a Prezihez.
És ha ezek közül egyik sem jön be, akkor még mindig ott a jó öreg rajzolás is.
Ezek a fázisok a prezire szánt időnek a 40-50%-a, holott a programot meg sem nyitottuk . Ha ezt a részt kihagyod, azzal lefelezted az előadásom hatékonyságát, pedig itt még egyetlen betűt sem írtál a prezibe.
Németh Zoli