Azt mondják szeptember a prezentációk hónapja (is), hiszen:

– A cégek munkatársai visszatérnek a nyaralásból, elindul a félévre szóló tervek kidolgozása, a célok beállítása. Ezt pedig általában egy közös bemutató koronázza meg, ahol a vállalat összes tagja megismeri az új irányt.
– Visszatérnek az ügyfelek, üzleti partnerek is, és ők is valami újba akarnak belevágni, vagy legalább végre elérhetők.  Tehát őket is érdemes ilyenkor megtalálni és megmutatni – prezentálni – nekik, miért mi vagyunk azok, akiket keresnek.
– Biztosan Ti is észrevettétek, hogy a nagy konferenciáknak egy jelentős része is éppen szeptemberben kerül megrendezésre. Ez is valahol az újrakezdéssel és a lelkesedéssel áll kapcsolatban. És persze itt is rengeteg az előadás.
– A tanárok és a diákok, az egyetemi diákkörök és  általában mindenki az oktatásban összeteszi a tudományos anyagát, az egyetemi előadását vagy a promo-előadását.

Egyszóval az augusztusi lazulós hőség után, újra mindenki beindul és felpörgeti magát. A nagy pörgésben azonban nem mindig marad idő a megfelelő vizualizációt, de még gyakran a megfelelően felépített beszédet sem előkészíteni… és hát nincs is unalmasabb és a lelkesedést lelombozóbb dolog, mint egy jó gondolat rosszul előadva. Ezért javasoljuk, hogy mindenképpen:

1. Miközben el kezdenek kialakulni a féléves cselekvési tervek, már akkor gondoljatok arra, hogy hogyan adjátok ezt át a többieknek: hogyan prezentáljátok majd, hogyan teszitek elfogadhatóvá, hogyan teszitek értékessé a többiek szemében az ötleteiteket. Ne feledjétek, hiába jó egy terv, ha azt csak ti látjátok jónak. Az akadálytalan kommunikáció és a hibátlan gondolatátadás legtöbbször a kapkodva, utolsó pillanatban összepakolt prezentációkon bukik el – ti ne essetek ebbe a hibába.

2. Ha már konkrétan a prezentációnál tartotok, lebegjen a szemetek előtt: a kevesebb néha több. Nem kell mindent belezsúfolni 20 percbe. Nem kell mindent felpakolni a diákra vagy a vászonra. Egy jól megfogalmazott gondolat, egy egyszerű célratörő kulcsmondat, egy ütős kép jóval többet mond, mint egy 35 pontos felsorolás. Nem kell mindent megmutatni, de a lényeget azt viszont hibátlanul kell.

3. És ha már egy Prezi blog vagyunk, nem feledhetjük el felhívni a figyelmeteket arra sem, hogy most több, mint 3 évvel a Prezi.com bemutatkozása után, az üzleti szektorban még mindig nagyon-nagyon egyediek tudtok lenni a Prezi.com használatával, hiszen ezekben a körökben egyelőre kb. 100-ból csak 2-3 előadó használja. És ebből a 2-3-ből is csak  maximum 1 használja jól. Ha nagyot akartok villantani, tanuljátok meg és használjátok a Prezit!

 

Sok sikert kíván a félév kezdéshez!

Prezi Magyarul Csapat