“Nincs elszúrt prezentáció, csak olyan, ami nem a tervek szerint jön össze” – mondja Carmine Gallo prezentációs szakértő. Ezek a motiváló szavak egészen addig helytállóak, amíg olyat hagyunk ki, ami a hallgatóságban nem kelt hiányérzetet. Az úgynevezett ‘Blackout’ pedig az, amikor az egész előadásanyag elveszik a fejünkben!
Számtalan technika és tanács létezik a témával kapcsolatban, de most nem ezeket fogom összegyűjteni (talán majd egy későbbi post-ban :). Most arról szeretnék mesélni, ami velem történt. Bármennyit prezentált már valaki, a felkészülési időt nem lehet megspórolni! Például Steve Jobs 100 órát készült minden egyes MacWorld sajtótájékoztató előtt (ez napi 8 órában majdnem 2 hét!). Persze kellő rutinnal ki tudjuk magunkat vágni ilyen szituációból… Akkor is ezt kellett tennem és volt már rá más példa, hogy rögtönözni kellett prezentálás közben, de sosem volt ennyire “izgalmas” szituáció, tehát elkezdtem elemezni a történteket:
Mondjuk azt, hogy minden stimmel, közepes felkészülési idő, közepes kipihentség, angolul is prezentáltam jó párszor, Ppt-t is korrektül összeraktam… És ekkor ki is derült számomra. Kötelező volt Power Point-ot használnom és szinte el is felejtettem, hogy erre máshogy készül fel az ember!
De mi a lényegi különbség? Természetesen dia alapú (Keynote, Ppt) prezentációt és Prezit is elő lehet adni szépen és hatásosan. Viszont máshogy készíti az ember és máshogy készül fel az eltérő prezentációs technikákra. Én például Ppt előtt is rajzolok néhány skiccet ábrákról vagy diákról, de prezinél a teljes struktúra is papírra kerül analóg módon mielőtt rákattintanék a “New Prezi” gombra. Azaz miközben még alakul bennem a prezentáció, már meg is tanulom a vázlatát. És utána az lesz a prezi-vásznon és úgy, ahogy a gondolatok követték egymást a lapon – ezt egy dia alapú prezentációnál nem látjuk viszont. Ráadásul miközben prezentál az ember a képzettársítás is hatalmas mankóként funkcionál: amit egyszer már végigjátszottunk az agyunkban és a papíron, azt könnyebben reprodukáljuk a prezentáción is.

Tehát azt a kérdést tettem fel magamnak, hogy ‘Blackout Prezivel ?!’ Erre pedig a válasz az, hogy: No way! : -)

Csúsz István